Mit jelent a háztartási gépek energiaosztálya

Nem állítjuk, hogy könnyű dolog választani a rengeteg termék közül. Sok mindent tudnak a készülékek, de kérdés mi az amit ezekből használni is fogunk. Ha ezt már eldöntöttük, lényeges még, hogy az adott készülék mennyit fogyaszt.

 

 

Mit is jelentenek ezek a színes csíkok és a betűk?

Szerencsére ma már a legtöbb nagy háztartási gépre (mint például a mosógép, szárítógép, hűtőszekrény, mosogatógép, légkondícionáló, televízió) kötelezően el kell helyezni egy tájékoztató jelölést, amely arról informálja a vásárlót, hogy az adott berendezésnek milyen az energiafogyasztása. Az energiatakarékosság több szempontból is fontos ismérv, hiszen az anyagi oldala mellett a környezetvédelemben betöltött szerepe is kiemelt jelentőséggel bír. Éppen ezt segít a vásárlóknak eldönteni az energiafelhasználás gazdaságosságát mutató jelzés a termékeken.

Alapvetően elmondható, hogy a zöld színnel, és A+++ jelöléssel ellátott termékek a leggazdaságosabbak, és a piros valamint a D-G közöttiek pedig a legkevésbé gazdaságos árucikkek.

Ezenkívül pedig további lényeges, a termékre vonatkozó információk is feltüntetésre kerülnek, mint a zajszint, vagy a töltőkapacitás. Persze termékenként változó, hogy mennyire részletes a jelzés lista.

A címkék az egész Európai Unióban egységesek, nyelvfüggetlenek, valamint pontos, könnyen felismerhető, és összehasonlítható információt adnak a fogyasztóknak az adott termékre vonatkozóan.

Mire érdemes odafigyelni?

Mindenképpen lényeges azzal tisztában lennünk, hogy a háztartásunknak mekkora eszközökre van szüksége. A hűtőnél például a kapacitást ez alapján érdemes meghatározni. Az is lényeges, hogy mekkora hely áll rendelkezésünkre, hiszen egy kombinált mosó-szárítógép többet fogyaszthat, mintha külön mosó és szárítógépet vásárolnánk.

Végül, de nem utolsó sorban az ár-érték arány. Az természetes, hogy egy jobb fogyasztású, nagyobb, halkabb, stb. termékért többet kell fizetni, de természetesen a márkának is ára van. Az hogy miért és mennyit vagyunk hajlandóak többletként egy termékért megfizetni, mindenkinek a saját döntése.

Van azonban egy újabb jelölés is, amit egyes termékek címkéin felfedezhetünk, ez pedig az EU Ecolabel ökocímkéje.

 

Azok a termékek és szolgáltatások kaphatják meg ezt a védjegyet, amelyek kategóriájukban a legkevésbé terhelik meg a környezet.

(Ezt a védjegyet egy független szervezetnél lehet igényelni. A szervezet vizsgálat után ítéli oda a jel használatának jogát, melyet aztán rendszeresen meg kell újítani.)

Milyen további információkat rejtenek a jelzések?

Hűtőknél

A várható éves energiafogyasztás, a tárolóterek térfogata literben, a zajkibocsátás decibelben, a különböző tárolóterek legalacsonyabb hőmérsékletét.

Mosógépeknél

Az éves várható energia- és vízfogyasztás. Az utóbbi 220 normál mosásra vonatkoztatva. A centrifuga hatékonysági osztálya, a töltőkapacitás, illetve kétféle zajszint, a mosásé és a centrifugáé. (60 fokos pamutprogram és teljes terhelés mellett.)

Televízióknál

Az energetikai besoroláson felül, az éves energiafogyasztás kerül még feltüntetésre, az EU által meghatározott napi 4 órás működés mellett. Azt is megtaláljuk, hogy van-e tápfeszültség kapcsoló gomb, továbbá, hogy mekkora a képátló, amelyet cm-ben és hüvelykben is feltüntetnek.

Porszívóknál

Éves energiafogyasztás, amely a készülék által éves szinten felhasznált energia mértékét mutatja. A készülék által kibocsátott por mértéke. A zajszint decibelben megadott értéke. A készülék szívókapacitása padlószőnyegen, járólapon, parkettán és kemény felületen.

Ha még többet szeretne megtudni a címkék jelentéséről, az alábbi linken magyar nyelven is megtalálhatóak, az EU által kiadott legújabb információk a különböző háztartási eszközök energiabesorolására vonatkozóan.

Egyéb otthoni fogyasztásoptimalizálási tancsácsainkat pedig itt lehet elolvasni!